Aggasztó kölső - A Totalcar tesztje a típusról.

Az egyik vezetett már Fiat Multiplát, a másik nem. Az előbbi már ismeri az autó titkát, az utóbbi csak aggasztó külsejű járművet lát. Azután persze vannak néhányan, akiknek tetszik a Multipla, és olyanok is akadnak, akik akkor sem ülnének a volánja mögé, ha fizetnének érte - velük most ne foglalkozzunk. 

Barbra Streisand első nyilvános fellépése sem keltett akkora sokkot a közönségben, mint mikor a Fiat bemutatta születendő családi van-jének (buszlimuzinjának, egyterűjének, ahogy jólesik) protípusát. Először mindenki átejtésre gyanakodott, a meghíváson egybegyűlt újságírók keresték is a teremben a rejtett kamerát, de amikor az olaszok már a működőképes verziót is bemutatták, le kellett nyelnünk a békát -az idomtalan szerkezetet bizony rá fogják szabadítani a jónépre.  

Azóta sok-sok Multipla lefolyt már a Dunán, néhányat hiper-extrovertált egyedek, meglehetősen sokat pedig a kocsit reklámfelületként használó médiaorgánumok vásároltak meg. A mennyiség egy része pedig az importőr tesztautóparkjában kötött ki, mely autó az újságírók gyilkos jobb lábának, izzadó markának és szarkasztikus megjegyzéseinek estek áldozatul. 

Nem véletlen, hiszen a tervezőgárda feltehetőleg egy LSD-trip utáni nap rajzolta a formát, amit csak nagyon kevesen tudtak elsőre megemészteni. A kezdeti prototípusnál feltehetőleg túlságosan alacsonyra sikeredett karosszériát egy bő húszcentis, deréktájt beillesztett magasítással tették utaskompatibilissá, s így jutott hely a tervezéskor kifelejtett távfényszóróknak is - a szélvédő tövében. 

Egyéb tekintetben is ijesztő jelenség e Fiat, hiszen olyan széles, mint egy bazi nagy Volvo S80-as, alig hosszabb, mint egy Zsiguli, a magassága pedig a mikrobuszokéval vetekszik - aki először látja szembejönni az úton, megfogadja, hogy legközelebb csak alkoholmentes sört kér az ebéd mellé. A forma további cifraságokat rejt, hiszen a kocsi oldalfalai kifelé dőlnek, az eleje keskeny, a közepe terebélyes, a hátsó lámpái igazi Pokémon-figurák, az utasok derekáig leérő ablakok pedig kirakat-jelleget kölcsönöznek az oldalfalaknak. 

Szó, ami szó, a járművet a humort nem ismerő magyar autósok kilencven százaléka iszonyúan csúnyának, de legalábbis abszolút komolytalannak tartja, ezért szerencsétlen autó sorsa nálunk már a megjelenésének első napjaiban megpecsételődött. Magyar ember csak a németektől fogadja szívesen az ötletességet - gondoljunk bele, milyen sikere lett volna a Multiplának, ha Mercedes-csillag, vagy Audi-karikasor lett volna az elején.  

Aztán az ember tesz egy kört a modern Fiat-lufival és úgy megtér, mint a KISZ-aktivistából lett Jehova tanúja. A kocsinak első nekifutásra semmi hibája nincs. Aztán másodikra se. Meg aztán harmadikra se. Talán csak a negyedik rosszindulatú vizsgálódásra szúr csak szemet, hogy teljes létszámmal -ami a Multipla esetében elöl 3/hátul 3 elrendezésben összesen 6 fő - a csomagtartó már meglehetősen szűk. De még ez is orvosolható, hiszen a hátsó üléseket egyenként előrébb lehet helyezni, ezáltal három lépcsőben növelhető a raktér, ám a hátsó traktus ilyenkor egyre inkább a kiskocsiknál megszokott lábzsugorítós méretet veszi fel. 

Ha viszont 430 liternyi csomagtér - ami egy ötszemélyes autónál már elfogadható - az utastér igazán tágas. Mivel a kocsi széltében iszonyat nagy, hárman valóban elférnek egymás mellett, különösen mert a középső ülés elöl hátrébb van, hátul pedig hátrébb csúsztatható, mint a két szélső. A könyökök tehát különböző síkokban kaszálnak, a középső utasok pedig - bár kartámasz nem jut nekik - jobbra-balra kiváló, párnázott fejtámaszra biccentenek, ha véletlenül elbóbiskolnak. 

Amennyiben nincs szükség a hatszemélyes kiépítésre, igazi LEGO-játék utazás előtt össze-vissza próbálgatni a lehajtható, kivehető hátsó székeket, hogyan a legjobb az elrendezés. Egy hátsó üléssel pedig simán befér akár egy kisebb robogó, vagy több bringa is, ha pedig az első középső ülés sem kell, a lehajtott háttámlában kialakított tálcán enni, inni, de még sakkozni is lehet.  Valódi Transzformerként viselkedik tehát a Multipla, a hatalmas ablakok pedig garantálják, hogy senkinek ne legyen klausztrofóbiája - belülről még a kifelé dőlő oldalablakok is értelmet nyernek, hiszen a vállak és a fejek körül óriási a tér. 

Irgalmatlanul sok tárolórekesz van az első utasok keze ügyében, hiszen a tetőből mindkét oldalon napszemüvegtartó hajtható ki, a középen elhelyezett kezelőszerveknek köszönhetően a műszerfal tetejéből két hatalmas kesztyűtartó nyílik, s a burkolatokban egy jobb kocsmai társaság számára elegendő pohár- és üvegtartó-mennyiséget is kialakítottak - kár, hogy a hátsó utasok legfeljebb a lábukhoz dobálhatják le cókmókjaikat.

Ha már korábban elővettük a robotos hasonlatot, ne szálljunk le róla ilyen könnyedén: a központi, kombinált műszer-kezelő-szellőző-információs egység olyan, mint valami Spielberg-filmbéli, űrutazásos táj makettje, de vitathatatlan, hogy a hatalmas sebmérő, a burjánzó, csigaszemekkel állítgatható szellőzőrostélyok, valamint a logikusan csoportosított, Pirx-kapitányt is elismerő füttyentésre késztető gombok rettenetesen jól használhatók.  Tegyük hozzá, a kocsi úgy, ahogy van, rettenetesen jó. Minden ülése egyformán és nagyon, nagyon kényelmes, a gyanús, bowdenes mechanizmussal működő műszerfali váltóval az első kattintás után már öröm a kapcsolgatás, a kormányzás, sőt még a futómű is határozottan sportautós beállítottságot sejtet. Persze emiatt kis terhelésnél a rugózás keményebb az igazán kellemesnél - ha csak egy-két utas van a kocsiban, s a csomagtartó üres, érdemes a raktérben elhelyezett néhány kisebb betonlappal, rosszabb esetben pár tucat, vizes, bontott téglával emelni a komfort színvonalát. 

Zaj viszont szinte nincs is, s ez olyannyira igaz, hogy a csekélyke motormormogás mellett még százhatvanas sebességnél is kulturáltan folyhat a beszélgetés - ez talán a legmegdöbbentőbb tulajdonsága e kedves droid-Fiatnak. Néhány szót érdemel a motor is, ami a tesztautóban az a közös nyomócsöves, 1,9-es turbódízel blokk volt, amit a Fiat-konszern előszeretettel alkalmaz mindenféle márkájú és típusú egyéb járműveiben is. A Multiplához 105 lóerő jár, s ez, bár puskagolyóvá nem teszi az autót, elegendő ahhoz, hogy egy pillanatra se tűnjön lomhának - garancia erre a 170-es végsebesség és a 0-100-ra 13,3 másodperc alatt abszolválható gyorsulás.  A motor elképesztően csendes, különlegessége, hogy más turbódízelekkel szemben már alig alapjárat fölött érezhetően kezd húzni, fogyasztás dolgában pedig szinte verhetetlen: a Szaratov hűtőszekrény-szerű, közel 1,4 tonnás kasztnit viccesnek mondható, hétliteres átlagfogyasztással vitte a próba során, ehhez érdemes azt is tudni, hogy a tesztelői láb mindig nehezebb néhány kilóval a privát tulajdonosokénál. 

A Multipla tehát minden tekintetben AZ ideális autó. Olyan evolúciós termék, mint a viszonylag kényelmes, emelkedőn könnyen tekerhető, országúton szélsebesen hajtható, úttalan utakon is helytálló, tönkretehetetlen mountain bike. Most, hogy végezetül a Multipla seregnyi, vitathatatlan erényének megtapasztalása után ájultan törölgetjük verejtékező homlokunkat, visszaránt a józan valóságba egy kicsiny árcédula, amelyre rosszindulatú marketingesek véletlenül valami 5,6 milliós számot firkantottak.  Ez pedig sokszázezerrel több, mint a konkurensek cetlijein - Citroen Xsara Picasso, Mazda Premacy, Opel Zafira, Renault Scénic - leolvasható elviteli ellenérték. Csak remélni tudjuk, hogy a fiatosok tévedésből albán lekben tüntették fel az árat, de a hiba kijavításáig a tesztünk által meggyőzött, a Multiplát bulldogként a fogai között tartó, azt el nem eresztő, ám sajnos kisebb pénzű olvasónknak nem marad más, mint az 1,6 literes benzinessel szerelt, valamelyest gyengébb, jóval iszákosabb, meglepő módon kevésbé kulturált működésű, benzines.

Forrás:  Totalcar.hu  |  Csikós Zsolt írása